Vasárnap "túléltük" a nagysikerű fotós nyíltnapot (már aki bírta a sok szép képpel járó megpróbáltatásokat), de a legkeményebb mag kedden is velünk tartott.

Előre harsogtam: "Emberek, most nem csak nézni fogunk, hanem LÁTNI is! Kapcsoljátok ki a hétköznapi 'csakazértislekattintom' gondolkodásotokat!" Látszólag mindenki bólogatott, de a szemükben ott bujkált a pánik.

Mondtam: épületfotózás lesz a téma, hozzanak teleobjektívet! (Aztán persze kiderült, hogy a teleobjektív a falra ragadt rágógumi extrém közeli fotózásához kell, de ne szaladjunk ennyire előre.)

A rendszerünk, mondhatni, betonkeményen beállt: délután 5 és 6 között összeülünk a tanteremben. Képzeljetek el egy kört székekkel. Pont, mint egy önsegítő csoport foglalkozás. "Sziasztok, a nevem Norbi, és azon dolgozom, hogy ne csak középszerű képeket készítsek." Kezdésnek volt egy kis technikai átképzés: előkotortuk a Snapseed app mély bugyraiból a perspektivikus torzítás ellenszerét (mert miért is lenne egy épület egyenes, igaz?), meg pár "téma kiemelő" titkos fegyvert.

Aztán jött a terep! Kivonultunk a szokásos macskaköves sikátorunkba. Itt jött a nagy próba: "Na, kapcsoljátok ki a hétköznapi gondolkodást! Fedezzétek fel a tér apró TITKAIT! Egy falfirka! Egy kopott reklám! Egy... egy cigarettacsikk!" Előrántottam a telefont, és készítettem inspirációként pár "művészi" szögből lőtt képet, ami után egyértelművé vált mindenki számára, hogy mi is lesz amit ma gyakorolni fogunk.

Sejtettem, hogy ez nem lesz könnyű. A legtöbb ember akkor sem veszi észre a körülötte lévő csodákat, ha rásétál egy aranyrögre. De azért a nehézség ellenére, mire végigküzdöttük magunkat a sikátoron, születtek "jól elkapott pillantok". Oké, oké, nem NAGY BETŰS PILLANATOK, de kezdetnek nem rossz.

Jött a második feladat: most már nem csak a "csikkekre" kellett figyelni, hanem az épületek falaira, tetejére, a földre... mindent, ami mozdulatlan és nem menekül el. Itt már rendesen elmélyültünk a szemlélődésben, már majdnem le is ültünk a téren meditálni. Éreztem, hogy ez a feladat sokaknak nagyon feszegeti a komfortzónáját. A kérdés a levegőben lógott: "Mi van, nincs elég titkos téma a második utcában?"

Ekkor jött a nagy fordulat: "Mindenki! TEGYE EL A TELEFONJÁT! ÉS A FÉNYKÉPEZŐGÉPET IS! MOST CSAK BÁMÉSZKODUNK!" Na, itt már hallottam, ahogy megfeszül a húr. Ez egy fontos pszichológiai hadművelet volt! Át kellett állítani az agyat és a szemet. Nem félig jól elkapott pillanatokat kell vadászni, hanem azt az EGYETLEN, NAGY BETŰS PILLANATOT, ami belülről késztet kattintásra.

Természetesen, ahogy az lenni szokott, sokan nem tudták megállni, hogy ne fotózzanak titokban. Aztán elérkezett AZ ÁTTÖRÉS. Elkezdett belül feszíteni az egyre több embert. Ott van a szeme előtt a TÖKÉLETES KÉP, ÉS NEM ÖRÖKÍTHETI MEG.

Ez volt az! A művészi frusztráció legmagasabb foka. Ez hozta meg az áttörést! Mikor már majdnem felsikoltanak a vágytól, hogy kattinthassanak, akkor nem csak tudják, hanem érzék is az, amit látnak.

És miután a csoport sikeresen átment ezen a tűzkeresztségen, diadalmasan bevonultunk... a City Gallery Viennába! Igen, jól olvassátok!

Aláírtuk a kiállítói tér egy hatalmas falfelületének bérleti szerződését! December első hetében EGY HÉTIG lesz látható a klubtagok önálló fotókiállítása egy első kerületi, EXKLUZÍV galériában Bécs szívében! Ahol a cigarettacsikkek valószínűleg be vannak keretezve a falon, mint műtárgyak!

Nagyon-nagyon büszke vagyok a csapatra! Ahhoz képest, hogy szeptemberben indultunk ezen a rögös úton, ez egy hatalmas mérföldkő!

Készüljetek, mert a NAGY BETŰS KÉPEK jönnek! Következő találkozó: 2025.05.20. 17:00 - 20:00 Ha kedved támadt résztvenni, gyere és csatlakozz hozzánk.