05.06 | Mi történt a macskaköves sikátorban?
- Bánhalmi Norbert
- máj. 7.
- 3 perc olvasás
Frissítve: 41 perccel ezelőtt
A múlt heti "hát ez is egy élmény volt" fotózás után úgy éreztem, itt az ideje, hogy a csapatunkat friss, ropogós, teljesen ismeretlen arcokkal bővítsük. Persze, könnyű mondani, hogy "keressünk modelleket", de hol a túróból szedjek össze egy rakás idegent Bécs közepén? Ekkor jött a "villámcsapás a tiszta égboltból" ötlet: mi lenne, ha bedobnám a hálót a bécsi magyarok egyik közkedvelt Facebook-csoportjába? Kiírtam hát, hogy modelleket keresünk lelkes kis csapatunk számára, kortól, nemtől és – lássuk be – testalkattól is teljesen függetlenül. És vártam.
Bevallom, volt bennem egy pici "mi lesz, ha a kommentek olyanok lesznek, mint egy trollfarm legmélyebb bugyra?" érzés, de szerencsére a poszt valamiért abszolút pozitív hullámokat indított el. Közel huszonöt jelentkező! Hús-vér emberek, akik hajlandóak voltak a mi kis kreatív ámokfutásunkhoz asszisztálni. Ebből tizenegynek az időpont is passzolt, és végül tegnap öt bátor modell ténylegesen meg is jelent.
A lelkes jelentkezőknek villámgyorsan dobtam össze egy WhatsApp-csoportot, ahol megkezdődött a felkészülés a nagy napra. A feladatuk egyszerű volt: bújjanak át az internet bugyrain, és válasszanak olyan képeket, amiken el tudnák képzelni magukat a fotózáson. Mindeközben a fotósaink boldog tudatlanságban élték a mindennapjaikat, fogalmuk sem volt, milyen meglepetések várnak rájuk.
Aztán eljött a tegnapi nap. Szokás szerint öt órától kezdtek gyülekezni a fotóművész urak és hölgyek a Bécsi Magyar Iskola legendás főhadiszállásán, a Schwedenplatzon. Elmondtam nekik a nemes célt és átbeszéltük a "minél kevesebb kattintás, annál boldogabb modell" taktikát. Persze, sejtettem, hogy a modellek által kiválasztott képek beállítás és stílus terén valószínűleg a "Mission: Impossible" kategóriába esnek, ezért inkább azt kértem, hogy a demóképeken látható hangulatot és érzést próbálják majd valahogy megörökíteni. "Valahogy" – ez volt a kulcsszó.
Hat óra ütött, és megérkeztek a mi Facebookról pottyantott csodamodelljeink. A bemutatás elmaradt, az egész olyan volt, mint egy anonim alkoholisták terápiája, csak éppen fényképezőgépekkel a sarokban. Nagy körben ültünk le egymással szemben, és mindegyik modell szimpátia alapján, azaz ránézésre választott magának egy fotóst. A fotósoknak előtte persze el kellett rejteniük a drága felszerelésüket, nehogy a gép mérete alapján ítéljenek a modellek. Mert hát köztudott, hogy a nagyobb gép egyenlő a nagyobb tudással… vagy nem. Meglepő módon a szemüveges fotósok voltak a legnépszerűbbek. Talán titkon mindenki azt gondolta, hogy a szemüveg + fotós = szuper kreatív zseni.
Aki nem kapott modellt, az kényszerűségből a többi "árva" fotóssal alkotott párt. Ezután kivonultunk a macskaköves utcára, ami már sok fotózásnak volt a néma tanúja. Az első feladat az volt, hogy a modellekről elkészítsék az egyik kiválasztott demókép hangulatát, mindezt "utcai divatfotó" formájában. A párokban maradt fotósoknak pedig egymásról kellett hasonló stílusú képeket lőniük. A múltkori alkalommal ellentétben most a fotózás akkor ért véget, amikor a fotós azt mondta: "Igen, van egy kép, amin szerintem gyönyörű vagy!" Kicsit féltem, hogy lesznek olyan párok, akik nem feltétlenül látják meg egymásban a rejtett szépséget, de ilyen esetre volt B terv: háttal készült kép, ahol a modell valamilyen mozdulatot végez, és a környezet meg a mozdulat együtt mesél el egy történetet. Kreatív válság elhárítva!
Az első feladat után a modellek újra választhattak fotóst. A csere megtörtént, és jött a következő feladat: ugyanazt a hangulatot kellett megörökíteni az új párossal. Érdekes volt látni, hogy ugyanazt az érzést ki hogyan értelmezi. Ekkorra a hangulat már sokkal oldottabb lett, és a kreativitás szárnyalt.
Az utolsó feladatban azok a fotósok kerültek a modellekkel szembe, akik eddig kimaradtak a jóból. A feladatuk az volt, hogy előhozzák egymás nőies/férfias oldalát. Finoman szexi, de még a közösségi médiában is vállalható képeket kellett készíteniük egymásról. Fontos szempont volt a részletek hangsúlyozása, különösen akkor, ha a modell éppen nem volt a nyitottság csúcspontján. Egy mozdulat, egy érintés, egy tekintet – néha ennyi elég. Elsőre sokan sokkot kaptak, de miután a párok elvonultak, meglepően gyorsan egymásra hangolódtak, és gyönyörű képek születtek.
Este nyolc óra lett, és a mi kis "ismerkedési terápiánk fotókkal" véget ért. A lépcsőházban tartottunk egy gyors kiértékelést, és valami egészen különleges, szeretettel teli légkör alakult ki. Hatalmas ölelésekkel és hálás szívvel búcsúztak el egymástól az emberek.
El is döntöttem, hogy 2-3 hetente megismételjük ezt a csodát.
Kedves olvasó, ha esetleg felkeltettem az érdeklődésedet akár fotósként, akár modellként, ne habozz, írj egy emailt az office@wearebrandart.com címünkre.
Következő találkozó: 2025.05.13. 17:00 - 20:00 Ha kedved támadt résztvenni, gyere és csatlakozz hozzánk.
