Farkas Tamás
Művészi hitvallás
15 éve foglalkozom fotózással, azon belül a portéknál horgonyoztam le. A mindennapi élet pörgőssége nem engedi felszínre a legmélyebb érzéseimet, viszont feltűnt, hogy a fotóimon keresztül meg tudom mutatni a világnak a másik arcom. Ez egy zárt világ, ahová nehezen engedek be embereket, és a kamera mögött végre úgy lehetek egyedül, hogy ezt mások is láthatják.
Olyan témákat keresek, melyekhez sokan nehezen, én viszont annál könnyebben nyúlok. A minimál stílusú fotók szerelmese vagyok, illetve a lényeg az arc mögötti ember megmutatása. Szeretem borítani a szabályokat, tudatosan lépni át az elvek kapuit. A kontrasztos fekete-fehér felvételek magas százalékban vannak jelen. Arra törekszem, hogy az érzéseket hozzam felszínre a modellemből, ne pedig szerepekbe öltöztessem. Kevésbé szeretem a tematikát, de ha mégis, az legyen extrém, meghökkentő, bőven komfortzónán túli. Habitusomból fakadóan állandóan kommunikálok, ezzel érem el a kívánt hatást, nem pedig pózoltatással/instruálással.
Általában jelentősen megágyazok egy projektnek hosszan tartó, a modellhez köthető beszélgetésekkel a legkülönbözőbb témákban, és csak igen sokára térek rá a fotózásra. Mire eljön az alkalom, már nem vagyunk idegenek egymásnak. Ez nagyon fontos, hiszen a fotózás alatt a közösen megkezdett utat járjuk tovább.
Szakmai munkásságom alapja egyértelműen Schram András és Laki Béla munkássága, ők mai napig személyes mentoraim is egyben.
A kép ára: 250€
1. Műleírás (Kontextus)
Az Én című fotográfia egy személyes narratíva vizuális kivetítése, amely az alkotó és párja első közös kollaborációjának gyümölcse. A kép az átdolgozott napok zajától való elszakadás pillanatát rögzíti, amikor a cselló mély, rezonáló hangja nyújt menedéket a pörgős mindennapokból. Ez az önarcképszerű ábrázolás a zene által kiváltott egyedüllét, elmélyülés és belső béke pillanatát szimbolizálja, ahogyan a zene megannyi formája segíti az alkotót abban, hogy kiszakadjon a külvilág forgatagából, és önmagára találjon. A csend és a hang, a fény és az árnyék játéka egy belső világba kalauzolja a nézőt, ahol a lélek megnyugvást lel.
2. Cím: Technika és Filozófia
A cím – Én – nem csupán egyszerű névmás, hanem a kép mélyen személyes, introspektív jellegét hangsúlyozza. Egy olyan pillanat megörökítése, amikor az egyén visszavonul a saját belső terébe, a zene segítségével.
Technika: A kép egy manipulált megvilágítással készült, ahol a domináns fényforrás feltehetően a csellóra és részben az alanyra irányul, míg a háttér mélységes sötétségbe vész. Ez a clair-obscur hatás, vagy erős kontraszt nem csupán a fő témát emeli ki, hanem metaforikusan is jelzi a külvilág zajának elhalványodását. A mélységélesség szándékosan sekélyes, a fókusz élesen a hangszeren és a kezén/arcán van, homályba vonva a környezetet, ezzel is erősítve a kizárólagos koncentrációt. A kép monokróm (fekete-fehér) megjelenése letisztulttá és időtállóvá teszi az üzenetet, elvonatkoztatva a valóság színes zajától, és a belső érzésekre terelve a figyelmet.
Filozófia: A fotó a zene terápiás erejéről és az alkotó belső menedékéről szól. A cselló nem csupán egy hangszer, hanem a lelki nyugalom, a fókusz és az önazonos pillanatok forrása. A "kis időre én" koncepciója az önreflexió fontosságát hirdeti a rohanó világban. A kép azt az univerzális vágyat testesíti meg, hogy néha le kell válnunk a külső ingerekről, hogy újra kapcsolatba léphessünk önmagunkkal, és ebben a zene páratlan eszköz.
3. Kompozíció és Hangulat
A kompozíció a csellóra és az emberi alak közötti intim kapcsolatra fókuszál. A cselló formája, a húrok vonalai és a játékos kezek szoros egységet alkotnak, mely egy harmonikus dialógust teremt ember és hangszer között. Az alany testtartása – akár kissé lehajtott fejjel, behunyt szemmel – a mélységes elmerülést és a kontemplációt sugallja. A kép kivágása lehet szűk, hogy ne engedjen teret a zavaró elemeknek, így a néző figyelme teljes mértékben a zene keltette belső állapotra irányul.
A hangulat a képen nyugodt, elmélkedő és bensőséges. A fekete-fehér tónusok, a drámai fény-árnyék játék a melankóliát, a kontemplációt és a mélységet erősítik. Nincs harsányság, csak a zene által teremtett békés, tiszta tér. A kép a személyes szabadságot és a kiszakadás édes magányát ünnepli, ahol a lélek feltöltődhet és új erőt gyűjthet. A néző szinte hallja a cselló mély, rezonáló hangját, amely betölti a csendet, és elvezeti az "én" központjába.
A kép ára: 250€
1. Műleírás (Kontextus)
Farkas Tamás "Ő" című fotográfiája egy bensőséges, mégis univerzális portré, amely a kreativitás, az elengedés és az idő hiányának komplex rétegeit tárja fel. A kép modellje, "A nagy Ő", a fényképezéssel kapcsolatos korábbi negatív tapasztalatai miatt vonakodik a lencse elé állni. Ennek feloldására egy különleges módszer született: a bekötött szem, amely nem csupán fizikai, hanem pszichológiai "elszigetelést" is teremtett, lehetővé téve a modell számára, hogy teljesen átadja magát a zene és a pillanat hívásának.
A fotó így egy rendkívül személyes előadáson készült, ahol a zene – a modell saját hangszere, egy cselló – szolgált a lélek közvetítőjeként. Kotta nélkül, vakon játszva, szinte belső látással fordul a fény felé. Ez a fény nem csupán a kép vizuális eleme, hanem metafora is: a remény, a vágyakozás és egyben a fájdalmas felismerés jelképe. A sűrű, rohanó életvitel mellett a zene, ez a mély szenvedély, háttérbe szorul, és a fénybe néző, bekötött szemű alak a meg nem élt, el nem játszott dallamok súlyát hordozza.
2. Cím: Technika és Filozófia
A cím – "Ő" – egyszerre személyes és univerzális, intim és rejtélyes. Konkrét személyre utal, mégis teret enged a néző saját értelmezésének, rólunk, a saját elfojtott vágyainkról szól.
Technika: A fotó a fény és az árnyék drámai játékára épül, ami kiemeli a kép érzelmi mélységét. A mélységélesség gondos kezelése valószínűleg a modellre fókuszál, miközben a környezet lágyan elmosódik, hangsúlyozva az alany belső világát. A fényforrás (feltehetően erős, irányított fény) a szemkötőn keresztül is érzékelhető, kiemelve a kontúrokat és textúrákat, miközben titokzatosságot kölcsönöz a képnek. A fekete-fehér vagy minimalista színpaletta használata, ha van ilyen, erősíti a drámai hatást, elvonatkoztat a valóság színeitől, és az érzelmekre tereli a figyelmet.
Filozófia: A bekötött szem kettős jelentéssel bír. Egyrészt védelem és elengedés, felszabadítás a külső elvárások alól. Másrészt a belső látás, az intuíció erősítése, amely a legtisztább művészi kifejezés alapja. A zene, kotta nélkül, vakon játszva, a ösztönös kreativitás és a lelki tisztaság szimbóluma. A fénybe fordulás, miközben a vizuális érzékelés blokkolva van, a remény, a vágyak és az álmok metaforája, amelyek a sűrű élet ellenére is élnek, és hívogatnak. A kép filozófiája az önelfogadás és a belső szabadság keresése, még akkor is, ha a külső körülmények korlátokat szabnak. A műalkotás arra emlékeztet, hogy a lélek igaz hangját néha a csendben, a külső zajoktól elzárva találjuk meg.
3. Kompozíció és Hangulat
A kompozíció a modellt helyezi a középpontba, erősítve a nézővel való érzelmi kapcsolatot. A cselló szerves része a kompozíciónak, nem csupán kellék, hanem a modell lelkének kiterjesztése. Az arc kifejezése (még ha a szem takarásban is van) a testtartás, a kezek elhelyezése, a hangszerrel való bensőséges kapcsolat mind-mind a mélyreható érzelmeket közvetíti. A kép valószínűleg szűkebb, intim kivágással operál, hogy a néző teljes figyelmét az alany belső világára terelje.
A hangulat egyszerre melankolikus és transzcendens. A bekötött szem dacára a kép sebezhetőséget és erőt sugároz. A zene elengedése, a vakon a fénybe nézés egyfajta spirituális felemelkedés, egy pillanat, ahol a lélek szabaddá válik. Az egész atmoszféra álomszerű, meditatív, mintha a zene hangjai vizuális formát öltöttek volna. A nézőt arra invitálja, hogy tekintsen be a modell lelkébe, és gondolkodjon el a saját elfojtott szenvedélyein, a művészet gyógyító erején, és azon, hogyan tudunk fényt találni a legsűrűbb élethelyzetekben is.
KAPCSOLAT
